Mindig bajban vagyok, ha bemutatkozásra kerül a sor. Mert hát ugye, ki is vagyok én…? Örök kérdés. Azt hiszem, csak emlékeznem kellene. Éreznem, hogy miért is jöttem ide, miért ezt az életet választottam, ezzel a családdal, ezzel a betegséggel. Mi a feladat? Mi a cél? Annyi kérdés és én csak úgy elveszek bennük. Az életem folyamán mindig tudtam hinni valamiben vagy valakiben (persze sosem magamban), de ez nem egy állandó dolog nálam, elveszítettem a kontrollt és pánikba estem. Bárkivel előfordulhat- ezzel nyugtattam magam, miközben észre sem vettem mennyire erős vagyok és mennyi mindenért hálás lehetek az életemben! Sclerosis Multiplex- 20 évesen tolószék, kilátástalanság és az addig felépített jövőképem teljes összeomlása. Feldolgozni? Ideig-óráig persze, de hosszútávon még nem sikerült. Terápia jelleggel kezdek bele a blog írásba, remélve, hogy felszínre hozva minden rosszat és minden jót, amit ez az állapot adott nekem, talán másoknak és magamnak is erőt, megnyugvást hozhatok. Köszi, ha olvasod, köszi, hogy írhatok!
